diakonia_20230306

A hatékony kommunikáció és a fenntarthatóság lesz a Diakónia koordinációjának a prioritása

Új prioritásokat határozott meg a következő időszakra a Diakónia Keresztyén Alapítvány. Az egy ideje mindkét egyházkerületben működő református egyházi szeretetszolgálat hamarosan 10 fiókszervezetben fogja ellátni a segítségre szorulókat.

Afiókszervezetek vezetőségei március elején Zeteváralján találkoztak, ahol az egymás jobb megismerése mellett azt tűzték ki célul, hogy az adminisztrációs gondok tisztázásán túl a kommunikációban és a fundraising területén fognak előrelépni. Ebben kíván segítséget nyújtani a különböző szolgáltatásokat nyújtó fiókszervezeteknek a koordinációs iroda. Tussay Szilárddal, a Diakónia Keresztyén Alapítvány országos koordinációs irodájának igazgatójával beszélgettünk.

– A zeteváraljai találkozón úgy éreztem, hogy elindult egy valamilyen fajta közös munkára való törekvés a diakóniában, de elsősorban a szervezet felépítése miatt van nagyon sok kérdés. Hogyan néz ki jelenleg a Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezeti felépítése?

– 22 évvel ezelőtt, amikor a református egyház szeretetszolgálatában elkezdődött az intézményesítés folyamata, Kolozsváron létrehoztak egy Diakónia Alapítványt. Ez a kolozsvári alapítvány bővült eleinte úgy, hogy különböző fiókszervezeteket hozott létre Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Szászrégenben, de egy idő után elkezdett terjeszkedni a másik egyházkerületben is. Ekkor lett a Romániai Református Egyháznak a szeretetszolgálata, fiókszervezet alakult Nagyváradon és Zilahon. Közben Erdélyben is fejlődött a szeretetszolgálati munka, és ez az elmúlt 22 évnyi folyamatos fejlesztés és strukturális átalakulás vezetett oda, hogy szükség van egy új szervezeti felépítésre. Gyakorlatilag a kolozsvári diakónia városi szervezetből egy országos szervezetté alakult, ezért tűnhet zavarosnak kissé a helyzet. Anyaszervezetként működik, amelynek kuratóriuma kibővült egy országos kuratóriummá.

Hírforrás: reformatus.ro

Hasonló bejegyzések