Az idősek szolgálatában
|

Az idősek szolgálatában

Nappali idősgondozó központot építene pályázat segítségével Barót önkormányzata. A legutóbbi ülésen a helyi tanács támogatta az előterjesztést, és vállalták az önrész kifizetését. A legkevesebb ötven időst kiszolgáló központ szakmai irányítását a Diakónia Keresztyén Alapítvány fogja ellátni.

Benedek-Huszár János polgármester a tervezet előterjesztésekor elmondta: a beruházás az országos helyreállítási terv keretében valósulna meg, az összköltség 6,24 millió lejt tesz ki, abból a város önrésze 132 ezer lej lenne. A bő hatszáz négyzetméteres alapterületű épület a kórház mögött, a bölcsőde számára megvásárolt terület első felén épülne meg, az önkormányzat partnere pedig a Diakónia lesz. A központban legalább ötven személy számára fognak változatos szolgáltatást nyújtani – többek közt pszichológiai, fizikoterápiás szakrendelés és gyógytorna is lesz –, de azokat is várják, akik társaságra, közös szabadidős tevékenységre vágynak. Az épületben helyt kap még az otthongondozásban részesülők ellátását biztosító mozgócsoport székhelye is. Ilyen már létezik, de azáltal, hogy átköltöztetik, egy önkormányzati tulajdonban levő épület szabadul fel – mondotta a városvezető.

Olvasd tovább a cikket a 3szek.ro oldalán.

Hasonló bejegyzések